Gyermekkori kezdetek: A hülyeségből meg lehet élni?

   Miért is lettem bábszínész, előadó művész? Ha a legkorábbi emlékeket, motivációkat keresem, akkor egészen gyermekkoromig kell visszamennem. Az általános iskolában nagyon szerettem tréfálkozni. Azt szerettem a legjobban, amikor egy spontán helyzetre tudtam egy vicces beszólást, megjegyzést tenni, ezen persze az egész osztály nevetett. Tehát nem csupán vicceket meséltem, hanem improvizáltam. Ezt a féle tehetségemet az osztály mindig nagy röhögéssel jutalmazta, a tanár pedig figyelmeztetővel, intővel és megrovással. Szokás szerint meg sem álltam az igazgatói irodáig egyik évben sem. Máig hallom a fülemben Bártfainé cigarettától rekedt hangját: „Kapusi fiam, azt hiszed, a hülyeségből meg lehet élni? Na tűnj a helyedre és holnapra hozd vissza aláírva az ellenőrződet!” Aztán hangosan felsóhajtott, majd megvető pillantást mért rám, mint az utcakövön hagyott kutyagumira szokás.

   Kedves tanárnő, jelentem, egész tisztességesen megélek abból, hogy megnevettettem és szórakoztatom a gyerekeket és a felnőtteket!

   Már kisfiúként észrevettem, hogy egyébként elég erős dadogásom abbamarad, mihelyst viccet mesélek vagy hülyéskedek. Hála a színpad varázsának már folyékonyan beszélek, akár szerepelek, akár nem.

Kemény Henrik Vitéz Lászlóval a paraván mögött

Az első találkozásom a Bábszínházzal: Kemény Henrik és Vitéz László

   Az első konkrétan a bábozással kapcsolatos élményem szintén gyermekkorom idejére tehető. Miskolcon születtem, és a város lakói, a május elsejei ünnepségeket hagyományosan a Csanyik Parkban tartották. Ez egy hatalmas, erdős, ligetes tisztás, ahol rengeteg ember gyűlt össze, hogy részt vegyen a munka ünnepén. Hömpölygött a tömeg, a vörös zászlókat lobogtatta a szél, fénylettek a transzparensek: „Éljen Lenin!” Gulyás leves paprikás illata terjengett, tábortüzek alatt pattogó fa hangja hallatszott és a jegyre kapható csapolt sörtől és virsli-mustár-kenyér triótól jól lakott emberek szórakoztak. A programok gazdag kulturális kínálatot nyújtottak: pop- és rock koncertek, néptánc bemutatók, és a gyerekek számára bábszínházi előadások.

   Abban az időben Kemény Henrik rengeteget turnézott, és elhozta a hagyományos magyar vásári bábjátékot, Vitéz Lászlóval a főszerepben. Emlékszem, hogy ez az előadás volt az első, amit életemben láttam. Ahogy a bábok életre keltek a színpadon, valami különleges varázs kerített hatalmába. Az a pillanat, amikor először találkoztam a bábművészettel, mély nyomot hagyott bennem. A nézőtér vibráló energiája, a gyerekek izgatott kacaja és Heni bácsi mesteri előadása mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma bábszínész vagyok. Ott és akkor persze mit érdekelt engem a jövő? A bábjáték kiragadott térből és időből, a többi gyerekkel együtt én is szurkoltam Vitéz Lászlónak, figyelmeztettem az ördög jelenlétére, és az előadás, mint ha egy perc lett volna, olyan gyorsan eltelt. Én pedig könnyes szemmel nevettem végig az egész játékot.

   Ez az élmény volt az első lépés egy hosszú úton, amely végül elvezetett ahhoz, hogy bábszínész és előadóművész legyek. Azóta is minden előadásomban arra törekszem, hogy azt a varázslatos pillanatot idézzem fel, amelyet akkor, gyermekként éltem át, és hogy ugyanazt az örömöt és izgalmat közvetítsem a nézőimnek. Furcsa kettőség ez: amikor játszok egyszerre vagyok a paraván mögött bábos és egyszerre vagyok az a kisfiú, aki a közönség között ül és szurkol a főhősnek.

Az úttörő örsi gyűléseken én voltam a mókamester, de korántsem voltam olyan vidám, mint a képen látható fiú…

Úttörő évek és egy frusztrált mókamester

   Mint abban az időben a legtöbb gyerek, én is voltam úttörő, és őrsünkben én voltam a mókamester. De bármennyire is akartam és szerettem volna vicceskedni, a fegyelmezett hangvételű őrsi gyűléseken, amelyek inkább kötelezőek voltak, mintsem önként vállalt mulatságok, nem igazán jól sültek el a viccek. Az ilyen formális alkalmak nem igazán kedveztek a humornak. Bártfainé persze élvezte, hogy szemétkedhet velem: „No, Kapusi fiam, most legyen nagy a szád! Tessék!” Persze a dadogva elhadart viccen senki sem nevetett, mindenki be volt tojva a poroszos iskolarendszer mintapedagógusától.

   Az órákon bezzeg, amikor lehetett rosszalkodni, egyszerűen sziporkáztam. Az volt az én igazi életem, amikor szabadon lehettem önmagam, és a vicceimmel mosolyt csalhattam mások arcára. Nagy hasonlóság volt köztem és a szemtelen Vitéz László között. Mint ő, én is szerettem a szabadságot és a játékosságot, és mindkettőnknek megvolt az a képessége, hogy a nevetést és az örömöt közvetítse a környezetünk felé.

Gimnáziumi évek: A Színház felfedezése és az amatőr színjátszás szerelme

   A gimnáziumi diákévek alatt egy nagyon fontos dolog történt velem: csatlakoztam a gimnázium színjátszó csapatához. Itt nagyon kedves embereket ismertem meg, és egy életre megfertőződtem a színházzal, a színészkedés örömével. Ez a tapasztalat sorsdöntő volt számomra, és megerősítette bennem azt az elhatározást, hogy a színház világában szeretnék érvényesülni.

   Amatőr színészként játszottam később a Miskolci A.R.T. Stúdióban. Az amatőr szót gyakran pejoratív értelemben használják, itt azonban a független, forradalmi és újító szavak szinonimáiként alkalmaztuk. Kísérleti színházi előadásokat hoztunk létre, amelyekkel nagy sikert értünk el. Több megmérettetésen, országos versenyen is részt vettünk, sőt, egy alkalommal eljutottunk Franciaországba, Nantes-ba is egy nemzetközi fesztiválra.

   Mivel ezekért az előadásokért nem kaptunk díjazást, így alkalmi munkákból tartottam el magam, gyakran nehéz fizikai munka után mentem este próbálni. Ezek az évek megtanítottak kitartásra, elhivatottságra, és arra, hogy az álmokért mindig érdemes küzdeni. Minden egyes előadás, minden közönségtől kapott taps és nevetés megerősítette bennem, hogy a helyemen vagyok, és hogy a színház az én igazi utam.

A Kalamajka Bábszínház társualtában a gyerekek között: balra én vagyok, középen Árvai Ildikó, jobbra Fehér Sándor

Sorsfordító találkozás: A Kalamajka Bábszínház

   Én úgy gondolom, hogy nincsenek véletlenek. A Teremtő vagy valamilyen felsőbb hatalom terelgeti az életünket, jelöli ki sorsunkat, és mutatja meg nekünk, hogy mi a küldetésünk. Fiatal éveimben egy ilyen sorsszerű találkozás során összefutottam egy régi barátnőmmel. Ő elújságolta, hogy egy utazó bábszínházban játszik, és éppen felvétel van. „Katica embert keres, gyere jó lesz!” – ösztönzött.

   Ez a bábszínház a Kalamajka Bábszínház volt, amelyet meglepetésemre nem egy nő vezetett, hanem Fehér Sándor, akinek akkoriban Katica volt a beceneve. Csatlakoztam hozzájuk, és ők befogadtak, mint egy család. A Kalamajka Bábszínházban megtanultam a bábszínészmesterség minden csínját-bínját. Fehér Sándor, Illés Laca és a társulat tagjai türelmesen és lelkesedéssel adták át tudásukat, és segítettek nekem abban, hogy a lehető legjobb bábszínész váljon belőlem.

A Turné életmód varázsa

   De nem csak magát a bábos szakmát, hanem az egész életmódot, életstílust is megszerettem. Hajnalban kelünk, ülve alszunk órákat a turnébuszban, benzinkutaknál kávézunk, éttermekben menüzünk és bejárjuk az egész országot. Egyszer egy kis falusi művelődési házban játszunk, máskor egy városi nagy színpadon. Kis óvodai csoportszoba vagy fesztiválszínpad, mindegy volt, csak bábozzunk. Este aztán világmegváltó beszélgetések, sör és darts a kocsmában, előkerül a gitár és közösen éneklünk a helyi új barátainkkal. A turné hangulata egyszerűen fantasztikus volt.

   Ezek mellett pedig fontos szempont volt, hogy végre gázsit kaptam a munkámért. Az első gázsim 300-Ft/előadás volt és az jónak számított. Egy nap többször is játszottunk, a csúcs öt előadás volt egy nap, mikulás napján. Végre otthagyhattam az építőipari segédmunkát és abból éltem, amit szeretek.

A Borókás társulat előadás közben, Csiszár István hegedül, Kapusi Szabolcs gitározik

Új lehetőségek keresése: A Borókás Társulat és a népi bábjáték

   Én azonban ifjú titánként még többre vágytam. Szerettem volna részt venni a bábszínház létrehozásának minden folyamatában. Így vitt az utam a Borókás Társulat- hoz és Csiszár István népzenészhez, akinek gyermekműsorához csatlakoztam. Ez egy olyan produkció volt, amely a magyar népi kultúrát, népszokásokat és folklórt mutatja meg a gyerekeknek népzenével, mesével. Csatlakozásommal a műsor részeként népi mesemondással és bábjátékkal gazdagodtak az előadások.

   Ez a projekt nem egy hagyományos bábszínház volt, hanem a folklór előadások részeként egy rövid bábjelenetet, mesét adtunk elő, ami segítette az elhangzott néprajzi ismeretek mélyebb megértését az apróságok számára. Ez a tapasztalat lehetőséget adott arra, hogy a bábjátékot kombináljuk a mesemondással, bábszínházzal és a népzenei elemekkel, így egyedülálló módon hozzájárulva a gyermekek kulturális neveléséhez.

   A Borókás Társulat és Csiszár István munkája révén lehetőségem nyílt arra, hogy részt vegyek a mese dramatizálásában, bábokat és díszletet készítsek, kasírozzak, varrjak, sőt a végére még gitározni is megtanultam. No, jó, nem vagyok egy Santana, de a gyerekdalokat akkordokkal szépen elkísérem ma is.

A Vaga Banda első előadásáról készült ez a fotó 2003-ban. Akkor még vásári bábjátékot adtunk elő és csak magam álltam gólyalábakon

A saját „gyermek”: gólyalábas utcaszínház és a Vaga Banda

A Borókás Társulattal elsősorban óvodákba és kisiskolásokhoz jártunk fellépni, így a nyár az iskolai és óvodai szünet miatt üresen maradt. Gondolkoztam, hogyan tudnám akkor is fellépésekhez juttatni magamat. Egy jó barátom, Orbán Dénes segített nekem ennek a problémának a megoldásában, aki a Langaléta Garabonciások gólyalábas társulat tagja. Ő megtanított a gólyalábon járásra, amit ötvözni tudtam a vásári bábjátékkal.

   Ezek az új készségek lehetővé tették számomra, hogy létrehozzam saját társulatomat, a Vaga Bandát. Gólyalábas utcaszínházi előadásokat hoztunk létre, amelyek gyorsan népszerűvé váltak, és mind a mai napig járjuk a Kárpát-medence fesztiváljait és falunapjait.

    A Vaga Banda létrehozása és az utcai színház világa új dimenziókat nyitott meg számomra. Az utcai előadások dinamikája, a közönséggel való közvetlen kapcsolat és a vásári improvizáció mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy még inkább elmélyüljek a vásári bábjáték világába.

Hófehérke előadás a Miskolci Csodamalom Bábszínházban, Klim Zsolt, Kapusi Szabolcs és egy bájos gyerekszínész a képen

Újabb mérföldkő: A Miskolci Csodamalom Bábszínház

   A 2008-as esztendőben nagy lehetőség adódott életemben: a Miskolci Csodamalom Bábszínház, ami a város hivatalos bábszínháza, felvételt hirdetett. Jelentkeztem, örömmel fogadtak, és nagyon tanulságos évek következtek. A hivatalos bábszínházban eltöltött idő nagy tapasztalattal gazdagított, hiszen itt neves bábrendezőktől tanulhattam, professzionális körülmények között léphettem fel.

    Az utazószínház szeretnivaló, ám mégis néha mostoha körülményei után érdekes volt megtapasztalni a hagyományos kőszínházak nyújtotta kényelmet és biztonságot. A havi fizetésem rendszeresen érkezett, akár volt előadás, akár nem. Volt ügyelő, aki mindenre odafigyelt helyettem. Voltak neves rendezők, akik segítettek abban, hogy a maximumot hozzam ki magamból. Voltak jelmez- és díszletkészítők, bábkészítők, a kellékes és díszletező mindent a kezeimhez adott. Nekem csak egy dologra kellett figyelnem: hogy a bábszínész munkám a leghitelesebb legyen. Mennyire más volt ez a magánszínháztól, ahol mindent magamnak kellett csinálnom!

   Ezekben az években sikeres bábszínész vizsgát tettem Budapesten. Így már OKJ-s papírom is volt róla, hogy igazi bábos vagyok. A gyakorlati bemutatómat Csató Kata és Szívós Károly értékelték, akik nagy tapasztalattal és szakmai elismeréssel rendelkeztek a bábszínház világában.

   A vizsgadarabom a „Paprika Jancsi és az Ördögök” című bábetűd volt, amit nagyon jól fogadtak. Az előadásom után azt kívánták nekem, hogy legyen még sok örömöm ebben a játékban. Szavaik valósággá váltak, hiszen ezt a bábjátékot, a „Paprika Jancsi és az Ördögöket” játszom a legtöbbször, és ez adja nekem és a közönségnek is a legtöbb örömöt.

Az általam rendezett Szinvamese című előadásról készült ez a fotó, Klim Zsolt ugráló gólyalábas béka és a Spicc Művészeti Iskola tehetséges táncosa a képen

Nagyszabású stadionszínház: A Szinvamese

   Nagy hálával és szeretettel gondolok vissza a Csodamalom Bábszínház egykori igazgatójára, Tulipán Gáborra, aki sajnos fájdalmasan fiatalon hagyta el e földi világot. Ő óriási bizalmat helyezett belém. A századik évfordulóját ünneplő Diósgyőri Stadionban egy grandiózus előadást rendezhettem meg „Szinva Mese” címmel.

   Az előadás valóban monumentális volt: rengeteg gyönyörű, óriásbáb szerepelt benne, láthattunk ugráló gólyalábas artistát, és az akkori Spicc Művészeti Líceum tánctagozatos hallgatóival együtt egy nagyszabású, látványos, táncos-bábos-zenés produkciót hoztunk létre. Bár az előadás csak négy alkalommal került megrendezésre, mégis rengetegen látták, hiszen a stadionba egyszerre több száz gyereket vittek be. A projekt záró előadása a Miskolci Operafesztivál kísérőprogramjaként valósult meg. „Pénzt-paripát-fegyvert” kaptam, ahogy mondani szokás és az eredmény sem maradt el: a máig egyedülálló produkció hatalmas közönségsikert aratott.

Felső sor balról jobbra: Huzella Péter, Tari Edit, Szabó Attila, alsó sor Kapusi Szabolcs, Klim Zsolt és Hajdú Gáspár Zsolt a Csillagszemű juhász című előadás bemutatója után

A legemlékezetes előadásom a kőszínházban: A csillagszemű juhász

   A Csodamalom Bábszínházban eltöltött évek során a legemlékezetesebb előadás számomra a „Csillagszemű juhász” című előadás volt, amelyet Szabó Attila rendezett, Zalán Tibor írta át a szöveget bábszínpadra. Egyszerűen imádtam ezt az előadást, amely sajátos ábrázolásával és képi világával magával ragadó volt. Különleges élmény volt, hogy együtt dolgozhattam Huzella Péter Kossuth-díjas zenésszel, aki élőzenével, dallal és gitárszóval kísérte az előadást.

Tréfás farkas – paravános bábjáték 2011-ből

Az Aranykapu Bábszínház megalapítása

   Nagyon szerettem a Csodamalom Bábszínházban dolgozni, de valahogy úgy éreztem, hogy túl kényelmes nekem ez a „fotel”. Rá kellett döbbennem, hogy az én erősségem az interaktív, vásári bábelőadás. Nagyon zavart a Csodamalomban, hogy nem mindig tudok kapcsolatba lépni a közönséggel, sőt, sokszor nem is látom őket. A szembejövő reflektorok elvakítottak, így nem láttam a közönség csillogó szemeit, és nem éreztem közvetlenül a reakcióikat.

   Ezért 2011-ben búcsút mondtam a Csodamalom Bábszínháznak, és megalapítottam saját utazó bábtársulatomat, az Aranykapu Bábszínházat.

   Hamarosan ismerté váltunk az országban, sőt, még az országhatáron kívül is. Nagyszabású turnénk volt Svédországban, ahol azóta is évente visszavárnak bennünket. Emellett megfordultunk már Svájcban, Németországban és Franciaországban is. Természetesen a felvidéki és az erdélyi magyarsághoz is rendszeresen járunk, ami mindig nagy öröm számunkra. Küldetésünknek érezzük, hogy a határon túli magyarok is hozzájuthassanak a bábszínház művészi élményéhez.

   Szociális érzékenységem már gyermekkoromban is megmutatkozott: rendszeresen korrepetáltam azokat az osztálytársaimat, akik roma származásúak voltak és nehezebben boldogultak a tanulással. Ez a szociális érzékenység felnőttkoromra is megmaradt, és bábszínházammal rendszeresen játszok jótékonysági előadásokat.Mélyszegénységben élő településekre megyek el, például a Miskolci Lyukóvölgybe, hogy a legnehezebb sorsú gyerekekhez is eljuttassam a bábszínház élményét. Emellett a beteg gyerekeket is meglátogatom, amikor csak tehetem, például a Girincsi Gyermekotthonban játszok fogyatékkal élő gyerekek számára. Nagyon fontos számomra a jótékonysági fellépés, hiszen amit a teremtőtől kaptam – a lehetőséget, hogy azt csinálom, amit szeretek –, abból a sok élményből szeretnék visszaadni valamennyit azoknak is, akiknek kevesebb jut.

   Ez a küldetés számomra nem csupán egy szívügy, hanem egyfajta életfilozófia is. A bábszínház nemcsak szórakoztatás, hanem eszköz is lehet a szociális érzékenység és a közösségépítés terén. Az előadások során nemcsak a gyerekek arcára szeretnék mosolyt csalni, hanem reményt és örömöt is vinni azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Az ilyen fellépések során szerzett élmények és visszajelzések mindig megerősítenek abban, hogy a bábszínház varázsa képes átlépni minden határt, és mindenkit megérinteni.

Az egyszemélyes vásári bábjáték útján

   Csapatom kezdetben 3-4 fővel szerepelt, de az idők során már csak én maradtam, és az egyszemélyes vásári bábjátékokra tevődött a fókusz. Ennek oka részben az, hogy ebben érzem magamat a legerősebbnek, másrészt pedig a kulturális szféra hátrányos anyagi lehetőségei. Társulatomat nem támogatja sem az állam, sem az önkormányzat, sem más szervezet. Működésünket saját bevételeinkből kell finanszíroznunk, ami a nagy létszámú társulat fenntartását már nem teszi lehetővé.

   Erre a helyzetre azonban nem problémaként, hanem lehetőségként tekintettem. Az egyszemélyes vásári bábjátékokkal járom az országot, ami lehetőséget ad arra, hogy közvetlenebb kapcsolatot alakítsak ki a közönséggel, és rugalmasabban reagáljak a különböző helyszínek és közönségek igényeire. Az előadásaim során közvetlen kapcsolatot tudok kialakítani a nézőkkel, ami különleges és meghatározó élményt nyújt mind nekem, mind a közönségnek.

   Ott, ahol van rá lehetőség, népzenészt viszek magammal, aki élőzenei kísérettel gazdagítja a bábjátékot. Másfelől a gyerekek megismernek olyan ritkán látható népi hangszereket mint a kecskeduda, tárogató vagy éppen a tekerőlant.

Alkalmazott bábjáték szakos hallgatónak segítek a vizsgaelőadásán

Aki tudja, csinálja és tanítja is: Oktatás a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

   A bábszínész életében az egyik koronája lehet, amikor már nemcsak műveli a mesterséget, hanem tanítja is. Ez a megtiszteltetés ért engem is. A Tokaj-Hegyalja Egyetemen kértek fel óraadó tanárnak, ahol jelenleg is leendő pedagógusokat tanítok a bábjátékra és a hagyomány népi kultúrára.

   Ez a szerep különösen fontos számomra, hiszen lehetőséget ad arra, hogy átadjam a tudásomat és tapasztalataimat a jövő generációinak. A bábjáték nemcsak művészeti forma, hanem hatékony oktatási eszköz is lehet, amely segíti a gyerekek kreativitásának és képzelőerejének fejlesztését. Az egyetemen tanítva igyekszem a hallgatókat inspirálni és felkészíteni arra, hogy ők is bátran használják a bábjátékot pedagógiai munkájuk során.

Jövőbeli tervek és Dr. Paprika Jancsi

   Amikor ezeket a sorokat írom, 2024 augusztusa van, és ha terveimről kérdeznek, akkor hosszan tudok beszélni, hiszen rengeteg megvalósítandó ötlet van a fejemben. Az első és legfontosabb tervem egy új Paprika Jancsi bábjáték, amelyben Dr. Paprika Jancsi jelenne meg. Ezzel az előadással elsősorban kórházakban, beteg gyerekek előtt lépnék fel.

Az új koncepcióban Paprika Jancsi nem az ördögöket pusztítaná el, hanem a különböző betegségek szimbolikusan jelennének meg egy-egy báb formájában. Dr. Paprika Jancsi ezekkel a betegségekkel küzdene meg és győzné le őket. Ez a játék nemcsak szórakoztatna, hanem reményt és bátorságot is adna a gyerekeknek, hogy szembenézzenek a saját betegségeikkel.

Másik terveim közé tartozik a „Paprika Jancsi” című előadásom angol nyelvű változatának elkészítése. Ezzel szeretném szélesebb körben megismertetni a magyar vásári bábjátékot külföldön. A célom, hogy a „Paprika Jancsi” előadással eljussak nemzetközi fesztiválokra és szakmai rendezvényekre, hogy megtapasztaljam, mennyire nyitottak az emberek erre a különleges művészeti formára.

Az angol nyelvű előadások lehetőséget adnának arra, hogy a bábszínház határait kitágítsam és a magyar kultúrát, valamint a vásári bábjáték hagyományait bemutassam a világ minden táján. Szeretek utazni, és az a vágyam, hogy bejárjam az egész világot kicsiny bábszínházammal, és mindenhol hirdessem a magyar vásári bábjáték művészetét.

Fontosabb dátumok:

Életesemények:

1973.08.16. Megszülettem

2005 . Elvettem feleségül Juditot, akivel azóta is boldog házasságban élek.

2015 . Megszületett édes kislányom Virág.

Tanulmányok:

2000 – 2006 / Miskolci Egyetem

Kulturális antropológus bölcsész és középiskolai tanár

2009  / Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

OKJ Bábszínész

2024  / Budapesti Metropolitan Egyetem

Stratégiai marketing szaktanácsadó

Tapasztalat:

1996 – 1998 / Kalamajka Bábszínház

Bábszínész

1998 – 2008 / Borókás Népzenei Egyesület

Bábszínész

2008 – 2011 / Miskolci Csodamalom Bábszínház

Bábszínész

2003 – jelenleg / Vaga Banda Gólyalábasok

gólyalábas előadóművész, társulatvezető

2011 – jelenleg / Aranykapu Bábszínház

Bábszínész, társulatvezető

Telt ház előtt játszottak a diákok és oktatójuk

     Egy újabb mérföldkő érkezett el bábszínész szakmai pályámon: megtisztelő felkérést kaptam, hogy óraadó tanárként oktassak a Tokaj-Hegyalja Egyetemen. Hálával tölt el, hogy a vezethetem a „Báb- és színjátékos alapismeretek” és a „Magyar népi hagyományok” kurzusokat és ezzel részese lehetek a következő generáció bábosainak képzésében. 

 

     A sárospataki Huncutka Bábszínházban nemrégiben egy rendkívüli eseménynek lehettünk tanúi, amely igazán különleges és felejthetetlen élmény volt mindannyiunk számára. A Tokaj-Hegyalja Egyetem „Alkalmazott bábjáték” szakirányú továbbképzési szakának tehetséges hallgatói léptek színpadra. Az előadás során Fazekas Mihály örökbecsű alkotását, a Ludas Matyi történetét elevenítettük meg asztali bábok segítségével.

 

     Nem győzöm eléggé dicsérni Körtvélyesi Erzsébet, Bunyevácz Tímea és Bobkóné Hajas Éva hallgatók lenyűgöző teljesítményét, akik játékukkal nemcsak megnevettették, hanem el is bűvölték a közönséget. Megmutatták, hogy mennyire fontos és értékes a bábjáték, valamint a magyar néphagyományok iránti elköteleződés.

A sárospataki pedagógiai bábjáték gazdag hagyománya

Ludas Matyi vizsgaelőadás

     A sárospataki pedagógiai bábjáték hagyományainak ápolása, amelyet Szentirmai László tanár úr több évtizedes munkája során alakított ki, továbbra is kulcsfontosságú célunk. Az Egyetem, Dr. Toma Kornélia mb. rektor asszony vezetésével, tökéletes körülményeket biztosít a képzéshez. Ez a képzés nemcsak azért különleges és egyedülálló az országban, mert pedagógus diploma nélkül is lehet jelentkezni, hanem mert lehetőséget ad arra, hogy minél több pedagógus és bábcsoportvezető foglalkozzon ezzel a művészeti ággal.

     Hisszük, hogy a bábjáték az egyik legalkalmasabb forma a gyerekek komplex művészeti nevelésére. Ezért is örülnék annak, hogy ha a keresztfélévben újra elindulna a szak és újabb hallgatók csatlakozhatnának hozzánk, bővítve ezzel a pedagógiai bábjátékot művelők táborát.

Premierbuli a cukrászdában: Kapusi Szabolcs tanár és a hallgatók: Körtvélyesi Erzsébet, Bobkóné Hajas Éva, Bunyevácz Tímea és vendéglátónk Füzi Csilla

     Amikor a színpadon álltam a diákjaimmal, és láttam, ahogy életre kelnek a bábok a kezükben, újra átéltem azt a varázslatos pillanatot, amikor először érintettem meg egy bábot. Ez a szenvedély, amit a bábjáték iránt érzek, most a diákjaimban is lángra lobbant. Büszkeséggel tölt el, hogy részese lehetek ennek a csodának, és hogy segíthetek nekik megvalósítani álmaikat, akárcsak ahogy az én mestereim segítettek nekem.

Köszönöm a Tokaj-Hegyalja Egyetemnek, a hallgatóimnak, és mindenkinek, aki részt vett ebben a különleges napban. Hálás vagyok, hogy része lehetek ennek a közösségnek, és alig várom, hogy lássam, milyen új magasságokba emelik majd diákjaim a bábművészetet.